Lehet-e gyerekem?

2016. november 24.

Hogyan befolyásolják a gyulladásos bélbetegségek a gyermekvállalást a lányok és a fiúk számára? Dr. Barta Zsolt docens, a DEKK gasztroenterológus munkatársa fejtette ki a kérdéssel kapcsolatos tudnivalókat.

Tény, hogy az IBD-ben szenvedő nőknek és férfiaknak általában kevesebb gyermekük van az átlagnépességhez képest, ennek azonban leginkább az az oka, hogy gyakrabban félnek a gyermekvállalástól –oszlatta el mindjárt a beszélgetés elején a tévhitet Barta Zsolt.

A nők gyakran azért aggódnak, hogy vajon milyen hatással lesz terhességükre gyulladásos bélbetegségük (IBD), illetve a várandósság miként befolyásolná krónikus betegségüket, míg a férfiaknál a nemzőképességgel kapcsolatban merülnek fel kérdések.

Az IBD nem feltétlenül befolyásolja a gyermeknemzést, ill. a terhességet, így a gasztroenterológus és a szülész gondos felügyelete mellett a legtöbb esetben normál terhesség után egészséges baba születik ezekben az esetekben is – nyugtatott meg a szakember, majd felhívta a figyelmet néhány lényeges szempontra, amelyet ugyanakkor érdemes megfontolni.

Fogamzás

Lehet-e fogamzásgátló tablettát szedni?

Bizonyos megfigyelések szerint a szájon át szedendő (orális) fogamzásgátló készítmények a véralvadás fokozásával a mélyvénás trombózis kialakulásának kockázatát növelhetik, ill. akár az alapbetegség aktivitását is elősegíthetik – bár az utóbbi felvetés nem bizonyított. Másrészt viszont maga az IBD (pl. a hasmenés miatt), illetve a kezelésére alkalmazott gyógyszerek is befolyásolhatják az orális fogamzásgátlók hatásosságát. Ezért inkább más módszerek használata javasolt.

Okozhat-e zavart a menstruációs ciklusban az IBD?

Gyakran megfigyelhető IBD-ben menstruációs zavar, ami részben a betegség, részben az alkalmazott kezelések számlájára írható.

Nehezebben fogan meg a gyermek, ha édesanyja IBD-vel él?

Általánosságban elmondható, hogy azok, akiknek fekélyes vastagbél gyulladása (colitis ulcerosa) vagy Crohn-betegsége remisszióban (nyugalomban) van, hasonlóan könnyen eshetnek teherbe, mint az azonos korú többi nő. Aktív IBD esetében ugyanakkor már a teherbeesés is problémás lehet. Azoknál a nőknél, akik megelőzően hasi műtéten estek át bélbetegségük miatt, alacsonyabb lehet a termékenységi képesség.

Mi van, ha mégis a gyulladásos bélbetegség fellángolása idején jön össze a gyermekáldás?

Nem ajánlott a teherbe esés fellángolás idején. Ha a fogantatás ilyenkor történik, sokkal valószínűbb, hogy a betegség aktív marad a várandósság alatt, illetve nagyobb a vetélés, a koraszülés, vagy pl. az alacsony születési súly kockázata. Fontos, hogy a metotrexát abortuszt és veleszületett rendellenességeket is okozhat, ezért szedését a tervezett fogantatás előtt 3-6 hónappal le kell állítani mind a férfiak, mind a nők esetében, és terhesség vagy szoptatás alatt sem ajánlott szedése.

 Terhesség

Megfigyelések szerint terhesség alatt az IBD tünetei a legtöbb esetben enyhülnek, míg a terhesség után gyakoribb a relapszus (fellángolás) a fekélyes vastagbélgyulladással élő nők körében – mondta Barta Zsolt.

Milyen az ideális várandósság?

IBD-vel élő hölgyek számára az a legideálisabb, ha a fogantatás idejekor betegségük már legalább 3-6 hónapja remisszióban van, és nem használnak szteroidokat sem. Ugyanakkor nem tanácsos, hogy a terhesség kezdetekor változtassanak terápiájukon, új gyógyszert kapjanak. A korábban említett kockázatok miatt fontos, hogy fenntartsuk a remissziót és megakadályozzuk az IBD fellángolását, ennek érdekében az a jó, ha az érintett hölgy továbbra is szedi az előírt gyógyszereket, ám figyelembe véve azok mellékhatásait és mérlegelve a kockázatokat és előnyöket. Ezt minden esetben egyeztetni kell a kezelőorvossal.

Magas kockázatú terhességnek számít IBD-vel várandósnak lenni?

Ahogyan az fentebb elhangzott, az IBD-vel élő nőknek általában egészséges a terhességük és csecsemőjük, de az is igaz, hogy azért esetükben nagyobb a valószínűsége a terhességi szövődményeknek (laboreltérések, vetélés, koraszülés, vagy szülési komplikációk), mint másoknál. Ezért minden IBD-vel élő kismamát magas kockázatú terhesként tartanak számon.

Vannak-e általános életmódbeli megkötések IBD-vel élő nők számára terhesség idején?

Mind a dohányzás, mind az alkoholfogyasztás ellenjavallt. A táplálkozási hiányállapot kockázati tényező.

 Gyógyszerek

Az említetteken kívül a legtöbb esetben a gyógyszeres kezelésen nem szükséges változtatni a terhesség alatt, azonban vannak bizonyos megfontolások és kivételek, valamint azt is fontos megjegyezni, hogy a betegség aktivitásának megváltozása esetén szükség lehet változtatásokra – szögezte le a szakértő.

Milyen gyógyszerelési változtatásra lehet szüksége a férfiaknak fogamzás előtt?

Bár a legtöbb vonatkozó ajánlás nők számára született, az IBD-vel élő férfiak kezelését is át kell gondolni, ha gyermekvállalást terveznek. Nekik is mindenképpen érdemes egyeztetniük erről kezelőorvosukkal.

Férfiak számára ajánlott, hogy már a fogantatás előtt három hónappal kerüljék a metotrexát szedését, ill. mivel a szulfaszalazin csökkenti a spermiumok számát – és ezért meddőséget is okozhat – javasolt inkább egy másik 5-ASA készítményre váltani.

Milyen általános gyógyszerelési tanácsok vonatkoznak az IBD-vel élő nőkre?

A terhességet megelőző időszakot, az egyes trimesztereket és a szoptatás időszakát egyaránt figyelembe kell venni a gyógyszeres terápia meghatározásában. Vannak olyan gyógyszerek, amelyek egyik esetben és időszakban sem ajánlottak, mások a terhességnek csak egy-egy periódusban elfogadottak vagy tiltottak, megint más készítmények az eddig ismert adatok szerint végig alkalmazhatóak.

  • Aminoszalicilatok: a szulfaszalazin és egyéb 5-ASA készítmények biztonságosnak tűnnek. Alkalmazásuk mellett fólsav pótlása fontos lehet.
  • Kortikoszteroidok: prednizolon és egyéb kortikoszteroidok alacsony kockázatot jelentenek, de szerencsés, ha nem tartós szteroid szedés melletti remisszióban történik a fogantatás és a várandósság időszaka.
  • Immunomodulátorok: az azatioprin, a 6-merkaptopurin és a ciklosporin-A biztonságosnak tűnnek terhesség alatt, viszont a metotrexát alkalmazása nem ajánlott. Szoptatás idején a ciklosporin-A sem ajánlott.
  • Biológiai terápiák (infliximab, adalimumab): úgy tűnik, hogy alacsony a kockázatuk, ám a jelenlegi ismeretek szerint nem ajánlottak, és a 24-26. héten mindenképpen el kell hagyni alkalmazásukat. A méhlepényen (placentán) mindkettő átjut.
  • Antibiotikumok: lehetőleg kerülendők/megfontolandók.

 Szülés

A baba és a mama szempontjából egyaránt optimális szülési-születési módot minden esetben multidiszciplináris (több szakorvos – jelen esetben főleg szülész-nőgyógyász és gasztroenterológus – együttműködésén alapuló) feladat kiválasztani, de a végső döntést a szülész-nőgyógyász hozza meg – tájékoztatott a gasztroenterológus szakorvos, majd hozzáfűzte: általában nincs ellenjavallata a természetes úton történő szülésnek attól, hogy a kismama IBD-vel él együtt.

Császárral történő szülés aktív perianális vagy rektális (végbél érintettségű) betegség esetén javasolható, míg a nagy hasi műtétek utáni terhességekben relatív javallata van.

Fontos még tudni, hogy bizonyos megfigyelések szerint gátmetszés után IBD-ben szenvedőknél később gyakoribb lehet a széklettartási probléma.

A témában dr. Barta Zsolt a következő irodalmat javasolja:

http://www.medicalonline.hu/gasztroenterologia/cikk/gyulladasos_belbetegsegek_es_terhesseg

…és az európai Crohn-Colitis társaság angol nyelvű ajánlását:

http://ecco-jcc.oxfordjournals.org/content/9/2/107