A stressz kockázati tényező – de mit tehetünk ellene? IV.

2015. március 24.

A stresszmegelőzés és kezelés, a betegségek elleni pszichés küzdelem, a krónikus beteg emberrel való együttélés, de a mindennapi boldog élet is egyszerűbb, ha tudatosan használunk energia töltő állomásokat mindennapjainkban. Piczkó Katalin elmondja, mit jelent ez.

“Egy krónikus betegséggel élve, vagy egy betegséggel élő ember melletti létben számos fontos élményben lehet részünk és sokat fejlődhetünk (erről cikksorozatunk második részében esett bővebben szó), ám azért az ilyen helyzet plusz energiát követel, így még fontosabb, hogy töltekezzünk – hogy fontosnak tartsuk saját magunkat – mondja dr. Piczkó Katalin.

“Van még egy szempont, ami miatt nem mindegy, hogy én hogyan élek meg egy nehéz helyzetet pl. a gyermekemmel kapcsolatban” – folytatja a szakértő kitérve a hozzátartozó szemszögére – “ugyanis mindegy mit mondok, gyermekem számára átjön, hogy jól érzem magam a világban, élvezem a létezést, vagy sem. A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk, az a létezés öröme, az a fajta minta, hogy jó élni. Ha a magam részéről csak elszenvedem a létet, csupán a túlélésért küzdök, akkor ezt a mintát adom át a gyerekemnek. Nem mindegy, hogy valami elől menekülök, vagy valami felé megyek. Ezért nagyon fontos, hogy megtalálja az ember azt, hogy miből tud utántöltődni.”

De miből lehet töltekezni?
Pozitív energiáért fordulhatunk kívülre-, és fordulhatunk saját magunkhoz – osztja meg velünk Piczkó Katalin saját felosztását a témában.
Külső energia töltő állomás lehet a mozgásnak minden eleme (futás, séta), különösen a természetben. Mű környezetben élünk, és szükségünk van a természetre, amiből töltődni tudunk – mondja a szakember. Ezen kívül külső forrás minden olyan dolog, ami pozitív élményt jelent a számunkra. Ez lehet masszázs, wellness – bármi, ami kiemel megszokott közegünkből. Új élmények kellenek, ami lehet film, zene, tánc, társaság, vagy egy jó könyv. Töltőállomásként funkcionálhat az evés-, de a böjt is, valamint a relaxáció, az autogén tréning – ám ugyanígy az is, ha csak egy kényelmes székben ellazulunk. Pusztán azzal, ha megváltoztatjuk testhelyzetünket, ellazítjuk az izmainkat, a lelki állapotunkat is meg tudjuk egy kicsit változtatni. Légzéstechnikával is töltekezhetünk – különösen az elnyújtott kilégzéssel, vagy ha egy kicsit nagyobb szünetet tartunk két levegővétel között (Buteyko technikája). Az adás élménye is töltőállomás.
Mindenkinek ingadozik a hangulata, és amikor mélyponton vagyunk, hajlamosak vagyunk sorozatban “kapni” a negatív élményeket. Viszont ne felejtsük el, hogy saját magunkat tudjuk csak igazán kisegíteni – ne arra várjunk, hogy kapjunk, hanem mi magunk kezdjünk el adni, a másiknak örömet szerezni –egy mosollyal például – tanácsolja Piczkó Katalin.
Energia töltő állomás az állatok és a kisgyermekek közelsége is, simogatásuk, stb., de még a negatív események is lehetnek energia töltő állomások, ha át tudjuk fordítani ezeket valami módon pozitívvá.
Egy fontos dolog van a külső energia állomásokkal – hívja fel a figyelmet a pszichiáter – hogy nem jó egyre “rácuppanni”, mert akkor az függőséget okozhat. Érdemes “középen maradni”, ebből és abból is egy kicsit venni, a mértékletesség jó, ha az irányadó szempont.

cica

Belső energia töltő állomások
Az egyik legfontosabb belső töltekezés a “pozitív mozizás”. Minden múltbeli pozitív élményünk fontos energia töltő állomásunk lehet – pozitív érzésekért tehát visszatérhetünk a múltba is. Az egyik legerősebb ilyen múltból hozott elem a sikerélmény, a másik a teljesség élménye – mikor vízparton pihentünk pl. – ahol egységélményt éltünk át, saját határaink kicsit kitágultak, eggyé váltunk a mindenséggel.
“Az is töltőállomás, ha hozzám közel álló emberekre gondolok, vagy olyan készségeket azonosítok be magamban, amikkel rendelkezem. “Biztonságos hely építésének” nevezte el Henri Krüger német pszichodrámával foglalkozó szakember azt a folyamatot, amikor gondolatban körülvesszük magunkat azokkal a pozitív dolgokkal, amik hozzánk tartoznak – készségekkel, múltbeli élményekkel, kapcsolatokkal.
Pozitív élményekért ugyanakkor mehetünk a jövőbe is – elképzelhetünk pl. egy még meg nem történt, jó kimenetelű történetet az életünkben. Az ilyen típusú célkitűzések nagyon sokat segítenek a pozitív beállítódásban – “ha elgondoljuk a célunkat és beleéljük magunkat annak megvalósulásába, az olyan, mint egy rugó, ami húz bennünket az adott irányba” – mondja a szakértő, majd utolsóként megemlíti az egyik legfontosabb töltekezési módszert is:
“A másik emberrel való kapcsolat valahol a külső és a belső töltő állomások határán lehet. Igazi töltekezés, mikor pl. úgy tudunk jelen lenni, feloldódni egy beszélgetésben, hogy kicsit megszűnünk a magunk számára, elfelejtjük saját dolgainkat, és csak arra figyelünk, amit társunk mond.”

olel

A cikksorozat eddig megjelet részeit itt

és itt

és itt

találod!

(Forrás: nota.napivizit.hu)