Le a bűnbak-kereséssel! – Mit tehetünk a jó orvos-beteg kommunikációért?

A jó orvos-beteg kommunikáció szinte elengedhetetlen a gyógyuláshoz – szögezte le dr. Purebl György pszichiáter, a SE Magatartástudományi Intézet munkatársa a MCCBE legutóbbi klubfoglalkozásán, majd arról beszélt, hogy mi akadályozza ennek megvalósulását a gyakorlatban és páciensként mit tehetünk, hogy elkerüljük a csapdákat.

Purebl György előadása során tanácsokat adott, hogy betegséggel élő emberként mit tehetünk annak érdekében, hogy meghallgassanak minket a rendelőben és választ kapjunk kérdéseinkre. Arra is kitért, hogy mi az, amit mindenképp mondjunk el, és mit tegyünk annak érdekében, hogy pozitív dolgokat vigyünk magunkkal, pl. egy olyan helyzetben is, amikor arról kell a doktorral értekeznünk, hogy nem mindig tartottuk be a diétát.

Akkor valósul jól meg a terápia, ha az orvosok, a betegek és hozzátartozóik minél inkább közös nevezőre jutnak. Mindhármuknak egyet kell érteni. Ez azonban számos nehézségbe ütközik, anélkül, hogy bárki rosszat akarna – mondta az előadó.

Gond lehet pl., hogy amikor az ember szembesül egy krónikus betegség diagnózisával, nem válik belőle rögtön “rutinos beteg”, egyrészt, mert meg kell tanulnia a kórral való együttélést, másrészt a lelki megküzdés lépcsőfokait is végig kell járnia.
Ezzel szemben az orvos nyilván azt szeretné, ha páciense azonnal profin betartaná a komplex teárpiát, amit állapota igényel. A páciens közben akkor volna elégedett, ha orvosa megértené őt: belegondolna, hogy milyen nehéz is a hétköznapi életet átalakítani, pl. betartani egy diétát a munkahelyen, ahol az ember menzán étkezik, és gyógyítója a tökéletességre való törekvés helyett inkább személyre szabott tanácsokkal látná őt el.

A páciensnek ráadásul nincs ideje, energiája, pénze a terápiára, fél a betegségtudattól, attól, hogy környezete megbélyegzi a kórkép miatt,  míg az orvos arra akarja rávenni, hogy váltson életmódot, erre adott estben költsön is, előzze meg a szövődményeket, legyen tudatos a terápiában – vagyis elbeszélnek egymás mellett. Semmiképpen sem bűnbakot jó ilyenkor keresni, és nem szabad arról sem lemondani, hogy megértessük magunkat a gyógyítóval, mert vannak eszközök a kezünkben – biztatott a szakértő.

Mit tehet a betegséggel élő ember?
Először is nem árt egy kis szemléletváltás. Az előadó felhívta a figyelmet: amikor az orvostudomány még soha nem volt olyan hatékony a gyógyításban, mint ma, a Google keresőbe gépelve angolul az “Orvosok…” (Doctors are…) kifejezést a leggyakrabban megjelenő jelzők a következők: “veszélyesek, buták, haszontalanok”.
Mi lehet ennek az oka? Valószínűleg mást várunk tőlük, mint amit adni tudnak számunkra.
“A gyógyítás nem csettintésre megy, sok áldozatot követel a betegséggel élő embertől, így életmód-váltást, diétát, gyógyszerszedési fegyelmet” – mondta a szakértő.
Ezek a feladatok azonban embert-próbálóak kultúránkban.
Gyógyulni pedig azonnal akarunk, hogy ne szakadjon meg életünk megszokott, felpörgetett ritmusa. Rögvest gyógyulást hozó, semmi áldozatot nem igénylő terápia nagyon kevés van a világon, ezt meg kell értenünk.
És itt az első pont, amit mi magunk tehetünk: Egy adott betegséggel élő embernek meg kellene tanulnia mindent saját betegségéről, és különösen igaz ez egy krónikus betegségre, amely jó eséllyel életünk végéig vagy hosszú évekig elkísér bennünket – mondta Purebl György.

Kezdve a betegségünkről való informálódásnál az előadó adott néhány tanácsot, hogy miként érdemes használni az internetet erre a célra.

Szörfözni is meg kell tanulni!
Az interneten minden hasznos orvosi információ fent van, de az is, ami a betegeknek csak kárára van. Az előadó szerint a világhálón található “tudomány” 80 %-a haszontalan! Egyrészt, nagyon sok az elavult cikk, az anyagok egy másik része csupán üzleti célokat szolgál, megint más része valóban dilettáns szöveg, és vannak kifejezetten ellenséges bejegyzések is, arról, hogy minden orvos szemét, stb. Mindezeken túl azokkal a tudományos értekezésekkel sem tudunk mit kezdeni, amelyek megértéséhez minimum orvosi diploma szükséges.

Érdemes tehát megnézni, hogy milyen honlapon olvassuk az adott információt, mikori a bejegyzés dátuma, és vajon hirdetnek-e valamilyen terméket a honlapon (ez persze nem azt jelenti, hogy pl. egy betegegyesület honlapján ne lehetnének banner-hirdetések, de ha mondjuk látunk egy hirdetést, aztán azt, hogy a honlapon valamennyi cikkben arról a reklámozott termékről írnak, mint kizárólag üdvös terápiáról, akkor már el is kattinthatunk – a szerk.). A fórumokkal is vigyázni kell, mert léteznek ám reklám célokra használt, durván manipulált fórumok is.

Nade vissza a rendelőbe!
Szóval hogyan érjük el, hogy az orvos ne csak “a magáét mondja”, hanem hallgasson meg minket is, személyes, terápiával kapcsolatos problémáinkat és félelmeinket?
Közbevágni elvileg nem lehet – mondta a szakértő, de van mód, ahogyan mégis. Jó trükk lehet pl., ha összefoglalom azt, amit az orvos addig mondott, és megismétlem – szakszóval visszatükrözöm.
“Szóval a doktornő/úr azt mondja, hogy terápiát kéne váltani…”
Erre beszélgető partnerem mindjárt úgy érzi, hogy odafigyeltem és együttműködök vele, ettől boldog lesz és sokkal nyitottabb a további kérdéseimre.
Meg lehet kockáztatni azt is, hogy azt a mondanivalót is visszatükrözöm, amit látok az orvoson, de nem mondja ki. Ha például  elmondom, hogy elszívtam két cigit és megittam egy felest – nem kell  megvárnom, hogy elmondja erről a véleményét, máris folytathatom így:
“Úgy látom doktornő/úr, hogy önt aggasztja, hogy én nem tudtam betartani a diétámat.”
Hopp – az orvos megint csak azt érzi, hogy együttműködök vele és érdemes rám odafigyelni.
Ezek után pedig jobb eséllyel lehet előállni azzal, amit mondani vagy kérdezni szeretnék.

Mi az, amit ne hallgassunk el?
Ne rejtsem el, hogy mit érzek – tanácsolta a szakértő. Jobb, ha elmondom, hogy félek a terápiától, mintha némán hazamegyek, és nem szedem be a gyógyszert.
Azt is fejezzem ki, hogy mit szeretnék. Mit is? Hát, hogy ha már muszáj ezt a kezelést alkalmazni, legalább nyugtasson meg az orvos, fektessen energiát abba, hogy én se féljek, megértsem, hogy a kockázat sokkal kisebb, mint a terápiás haszon. A betegséggel élő ember részéről a megnyugtatás keresése mindig fontos eleme az orvos-beteg találkozónak.

Kérdezni kell! De hogyan?
Erre vonatkozóan előadónk azt a fontos tanácsot adta, hogy kérdéseinket írjuk fel egy papírra, a rendelőben vegyük elő a listát, és adjuk oda az orvosnak – aki így átlátja problémáinkat, és nem hiszi azt, hogy ha egy kérdésre válaszol, az másik 100 nehezen megválaszolható felvetést von maga után. Szóval ne adjunk teret a kifogásoknak, de csak okosan!

Még egy tanács a szakértőtől: ne arról beszéljünk, hogy mit csináltunk rosszul és miért, ugyanis nem érdemes ebbe belemenni. Helyezzünk hangsúlyt a megoldásokra.
Ha nem sikerült betartanom a komplex terápiát, azt lenne jó végig gondolnom és megfogalmaznom, hogy amikor sikerült – akkor mit csináltam másként, vagyis miben különbözött a sikeres napom a sikertelentől. A félelmeim legyőzéséhez is segítségül hívhatok múltban megtörtént eseteket, amikor győzedelmeskedtem –
magyarázta a szakértő. Ezt nevezik megoldásközpontú beszélgetésnek.

Végül sok sikert kívánt dr. Purebl György és kívánunk mi is Kedves Olvasóinknak mindehhez!